Szeretünk tetszeni. Örülünk, ha szépnek látnak bennünket. Rosszul esik, ha nem. Jó nőnek lenni. És mit jelent „jó nőnek” lenni? Közhely. Valójában értelmetlen kérdés. Mégis azt látom, hogy megkerülhetetlen, amikor nők között, női mivoltunkról gondolkodunk.
Arra emlékszem, hogy harmincon éppen túl, egy kisgyerekkel és párkapcsolati zűrzavarban kezdtem el újfent a női(es)ségemen töprengeni, s ennek részeként, hogy macskásodni „kellene”. Mert a jó nő macskás. Belső igényem volt ez, vagy megfelelési vágy? Ez is, az is. De mindenképpen egy akkori hiedelmem. Több minden és mindenki indította be az elmacskásodási projektemet, és emlékszem arra is, hogy miért vetettem véget neki.
Egy tavaszi délután találkozóra érkeztem egy barátnőmmel, aki ab ovo, magától értetődően éli macskaságát, amiben én amúgy nagyon tudok gyönyörködni. Vidám, légies, virágos blúz és világos farmer volt rajtam, a lábamon pedig egy teljesen lapos balerina. Remekül éreztem magam benne. Meséltem neki arról, hogy milyen változásokat szeretnék női mivoltomban megélni. Erre ő felvetette, hogy ez nem látszik az öltözködésemen..."nem is a blúzzal vagy a farmerrel van a gond, de egy magasabb sarkú cipő jót tenne az ügynek". Hát persze, az ikonikus magassarkú! Aztán pár hét múlva, egy frissen vásárolt magasabb sarkúban érkeztem egy terápiás ülésre, s ezt meglátván a (szintén macska) terapeutám elégedett mosollyal biztatott, hogy „ez az”. És akkor lebuktam saját magam előtt. Éreztem, hogy az én válaszmosolyom nem őszinte. Farsangi macskának éreztem magam, és dühös lettem, amiért jelmezbe bújok, a zsűri pedig pontokat osztogat. Leesett, hogy nekem ez a jelmez idegen, a „nőiesség egyik legfontosabb tartozékának” kikiáltott magassarkú cipő pont az ellenkező hatást fogja kiváltani nálam! Azért, mert nem belső igényem szülte, hogy hordjam. Egy elképzelésnek, elvárásnak, mítosznak akartam megfelelni. A projektet lezártam.
Pontosabban, a macskaságnak egy másik aspektusa kezdett érdekelni. Az ösztönösséget, a szabadságot szerettem volna erősíteni magamban, mert meggyőződésem, hogy (számomra) ez az útja annak, hogy kiteljesedjek nőként is. Van hozzá egy saját képem: hosszú tarka szoknyás, mezítlábas, hosszú hajú, szabadban mosolyogva forgó-táncoló cigányasszony vagyok. Nő, aki magasról tesz a kor divat- és szépségideáljára, aki érzi és elfogadja magát, élvezi a testét, aki hallja a saját hangját miközben hangolódik másokkal. És ha kedve szottyan, magassarkút is felvesz, de csak akkor, ha tényleg ehhez van kedve.
Nem akarok szájbarágós lenni, és azt hiszem, világos, hogy nem önmagában a magassarkúval van bajom. A klisék dühítenek, a nőiesség pontokba szedett, felületes kritériumai. A minősítések: rossz vagy jó. És leginkább az, ha az ember (akár nő, akár férfi) a külső elvárások és hiedelmek miatt távol kerül önmagától.
OK, és most nem mondjuk meg, szerintünk ki a jó nő?? Közhelyes kérdésre a válasz is hasonló: az, aki annak érzi magát....:) Izgalmasabb és fontosabb azt kutatni, hogy mitől és miért érezzük jól magunkat a bőrünkben. Mi hátráltatja és mi segíti azt, hogy meg tudjuk élni a női életút szépségeit.
Aki ismer minket, tudja, hogy nálunk nincsenek készre szabott, mindenkire passzoló válaszok. Abban tudunk támogatni, hogy kialakítsd a sajátodat!
