Egy korábbi bejegyzésben már írtunk a motivációnkról, és arról, hogy miért tartjuk fontosnak a női csoportokat. Azóta is több kérdést és visszajelzést kapunk ezzel kapcsolatban- részben ezért, részben az első hosszabb női csoportfolyamat tapasztalatainak hatására folytatjuk ezt a témát.
Az egyik legmarkánsabb kérdés a közelmúltban úgy hangzott, hogy "miért zárjuk ki a férfiakat". Ezúton is szeretném leszögezni, hogy nem erről van szó.
Hanem arról, hogy fontos tapasztalás és élmény egy nő életében női körökben lenni: hasonló élethelyzetekkel, a női életútból fakadó dilemmákból, választásokból, nehézségekből és lehetőségekből fakadó érzésekkel találkozni. Megnyugtat, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel az érzésekkel. Megnyugtat és bátorít, hogy értjük egymást. Biztonságot ad az elfogadás.
Elizabeth Gilbert, a nagysikerű Ízek, imák, szerelmek írónője a Hűség c. könyvében ír valamit, ami nagyon megmaradt bennem: "Egy hmong asszony nem várja el a feltétlenül a férjétől, hogy a legjobb barátja, meghitt bizalmasa, érzelmi tanácsadója, intellektuális szempontból vele egyenlő társa, bánat idején a vigasztalója legyen. A hmong asszonyok más nőktől- testvéreiktől, nagynénjeiktől, anyjuktól, nagyanyjuktól- kapnak érzelmeket és támaszt. Egy hmong asszony az élet bármely helyzetében számtalan véleményre és érzelemre támaszkodhat. Bármerre fordul is, karnyújtásnyira rokon lelkekre talál, és a sok női kéz könnyűvé vagy legalábbis könnyebbé teszi a munkáját, az élet súlyos terhét".
Én is keresem ezeket a kezeket, tekinteteket, rokon lelkeket, családban, barátnők, kolléganők, költő- és írónők, művészek között, a szomszéd házban, az óvodában, iskolában, köztereken, konferenciákon, boltban, mindenütt. Nem azért, mert a pasimban nincs meg a tiszta szándék és törekvés arra, hogy megértse és támogassa az én működésemet. Inkább azért, mert bizonyos dolgokat, amiken ő férfi mivoltából adódóan nem megy és ment keresztül, nem tud úgy befogadni és megélni, mint nőtársaim. Nekem viszont szükségem van arra az érzésre, hogy értve vagyok. Mint lány, nő, asszony, anya, szerető, tündér és boszorkány:) Egyik visszatérő élmény a csoportokon a nőies megtartó erő megtapasztalása, a közösség érzése, amit olyan nehéz szavakkal lefesteni, de olyan magától értetődően alakul ki és annyira jó magunkkal vinni az alkalmak után.
Van még valami, ami alátámasztja a női mozgáscsoportok létjogosultságát. Előfordul, hogy valaki szeretné kipróbálni a mozgás- és táncterápiát, de nem merészkedik el egy vegyes csoportba. Könnyebben nyílik meg és talál biztonságot női körben, bármi is legyen ennek az oka. Aztán az is lehet, hogy amikor már otthonosan érzi magát a módszerben és megtalálta a biztonságos kapcsolatot saját testével, önmagával, már tudja folytatni az önismeretet egy olyan csoportban, ahol férfiak is vannak. Mert nem kérdés, hogy fontos tapasztalásokhoz juthatunk egy vegyes csoportban is. Mindent a maga idejében:)
