Nemrégen ismét felmerült a kérdés a csoportban, hogy mi a jó taktika ebben a módszerben. Hogy álljanak hozzá egy alkalomhoz a csoporttagok? Mi a jobb: ha konkrét kérdést hoznak magukkal, és azzal kapcsolatban
keresgélnek mozgás közben, vagy, ha kérdés nélkül, teljesen szabadon várják, hogy történjen
valami. Mindkét hozzáállásnak megvan a maga helye és jelentősége, és tudnunk kell, hogy mindkettő más szinten enged tapasztalni, átélni egy témát, és közeledni önmagunkhoz.
Az a tapasztalat, hogy valamennyien konkrét kérdésekkel érkezünk. Minden esetben van (legalább) egy téma, amivel aktuálisan vagy tartósan nem boldogulnak a hozzánk fordulók, és amivel szeretnének valamit kezdeni. Ez a kiindulópont. Ahogy a hétköznapokban általában, itt is fejben létezünk a folyamat elején: gondolkodunk a következő mozdulaton, elképzeljük, hogy nézünk ki kívülről, aggódunk, hogy milyen lesz a másiknak, ahogy megérintjük. Keressük az összefüggéseket egy érzet, érzés és aktuális élettémáink között. Gyakori, hogy nem is érthető a "testben lenni" koncepció, annyira megszoktunk egy másik működésmódot.
Mi arra törekszünk, hogy a már sokat emlegetett testtudati munka segítségével, egyre nyitottabbá váljunk önmagunk irányában. Idővel, türelemmel, gyakorlással előbb-utóbb mindenki megérkezik a testtudati állapotba, egy ítélkezéstől, minősítéstől mentes, nyitott állapotba, ahová elkezdenek beszivárogni érzések, érzetek, felismerések. Ezek kapcsolódhatnak az aktuális, konkrét témádhoz, és túl is mutathatnak azon.
A testtudati állapot egy kontrollált módosult tudatállapot, amelyben megváltozik a térhez és időhöz való viszony. Kontrollált, mert bármikor kiléphetsz belőle (ellentétben a pszichoaktív szerek által okozott tudatállapottal), és te szabályozod, hogy milyen mélységig szeretnél találkozni érzéseiddel, érzeteiddel. És azt is te határozhatod meg ebben a térben, hogy mit kezdesz velük: engeded a tisztulást, sírsz, nevetsz, támaszt keresel, elengeded a nehéz érzéseket egy (vagy nagyon sok) sóhajjal, dobbantással, akárhogy. A cél, hogy találkozz önmagaddal, már félek leírni, akkora közhely, de mit tegyek, ha tényleg ez a fő cél...találkozni, megérkezni, maradni.
A testtudati állapot maga jelenlét. A Jelenlétben már nincs konkrét téma, kérdés- van történés, megfigyelés, tapasztalás, és minden nagyon egyértelmű. Egyértelmű, mit érzel, mit szeretnél, és itt szabadon dönthetsz, hogy meg is teszed-e. Fejben termelt elhatározások helyett megnyílunk, átadjuk az irányítást a testünknek, testünkben megjelenő energiáknak, és engedjük, hogy ők vigyenek tovább. Ezen a szinten nincs agyalás azon, hogy megérinthetem-e a másikat, hogy lefekhetek-e a földre, vagy mi lesz, ha ugrálni kezdek. Megteszed, amit szeretnél, és ezzel talán átlépsz egy korlátot és szerzel új tapasztalást.Vagy még vársz, mert még szükséged van időre, hogy átléphesd. A folyamatban erősödik a nyitottság, bizalom. Egymás után dőlnek meg hiedelmeink saját korlátainkról...szeretem átélni, ahogy megérkezik a csoportba a türelem, enyhülés, érzékelés, és az emberek elkezdenek találkozni önmagukkal. A találkozást tudatosítás kíséri, ami szerintem a felszabadulás kezdete.
A teljesség kedvéért, azért hozzátennék még valamit. Volt idő, amikor hasznát vettem annak, hogy konkrét elhatározással érkeztem a saját élményű táncterápiás csoportomba. Érdekes volt megtapasztalni, mi történik akkor, ha én választok párt, s nem várom meg, amíg engem választanak. Vagy, mit hoz nekem, ha a zene ellenében mozgok. Mi történik, ha kivételesen nem először (vagy utoljára) szólalok meg a beszélgetős körökben, vagy mindig máshova ülök le.
Szóval, ha kérdeznéd, mitévő légy, ha jön egy emlék, egy érzés, egy gondolat, hogyan mozogj vele? Azt mondanám, figyelj a testedre, használhatod ehhez az instrukcióinkat, és hagyd ezt a kérdést. Figyelj befelé. A többi jön magától.
