2014. tavaszán indítottuk el Nők között c. programsorozatunkat. Egynapos workshopokat és hosszabb, zárt csoportot vezetünk, ahol van lehetőség női körben dolgozni bármilyen önismereti témával, a mozgáson
keresztül. Van, akinek egyértelmű, s van, aki többet szeretne arról tudni, hogy miért női csoportot tartunk.
Erről mi is rengeteget beszélgettünk még az "ősidőkben", amikor elkezdtünk gondolkodni a közös csoportvezetésünkről. Vannak személyes okaink, régóta foglalkoztat, hogy mitől lesz egy nő NŐ.
Keresem a különbségeket és a hasonlóságokat. Nőiségemmel való viszonyom erősen összefügg azzal, milyen kapcsolatban vagyok a testemmel. Kamasz koromban nem voltam kibékülve sem a testemmel, sem a nőiességemmel. Aztán rájöttem, hogy a nőiességem nem a külsőségeken múlik, és paradox módon ez segített abban is, hogy a testemet elfogadjam olyannak, amilyen. Azt gondolom, hogy nem a kinézeten múlik az, hogy nőies vagyok-e, vagy sem. Hanem azon, hogy elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. És arra is rájöttem, hogy addig nem szerettem a testemet, és nem találtam szépnek, ameddig saját magamat nem sikerült elfogadnom minden szerethetőségemmel és gyengeségemmel együtt.
Rájöttem, hogy a testi önmagam szorosan összefügg lényem többi részével, és az, ahogyan a testemre tekintek, megmutatja a viszonyomat a teljes önmagammal. Ráébredtem, hogy a testemben rengeteg információ van kódolva, ami csak arra vár, hogy kibontakozhasson. Én a táncot erre is használom. A táncban a testemtől tanulok.
Azt hiszem, a
modern világunkban a hangsúlyok eltolódtak: túl sokat vagyunk a fejünkben, és
keveset érzünk, tapasztalunk. Kevés teret engedünk a testünknek. Leginkább
automatizmusokban élünk, és kevésszer figyelünk, illetve vagyunk tudatába
létezésünk egészének. Vajon egy nap hányszor engedjük meg, hogy testünk úgy
mozogjon, ahogy jólesik neki? Pedig ezek igazán örömteli pillanatok lehetnek.
Vajon mi az oka annak, hogy ennyire el vagyunk szakadva saját testi
dimenziónktól?
Testünk egy
nagyon jó kiindulási pont ahhoz, hogy önmagunkhoz kapcsolódjunk. Ha megfigyeljük
a testi érzeteinket, gondolataink hirtelen a jelenbe kerülnek, és nem a holnapi
ebéden járnak. Milyen jó érzés néha csak megfigyelni, hogyan áramlik a levegő
ki és be, anélkül, hogy bármit akarnánk ezzel. Milyen jó engedni a kezemnek,
hogy úgy mozogjon, ahogy jól esik. És hirtelen minden más háttérbe kerül. Csak
én vagyok Egészen. Kitágul a világ. Bármi lehetséges. A végtelenben járok.
Nincs idő. Csak mozgás. Élet. És minden egyéb háttérbe kerül. Itt és most semmi
más nem fontos. Nem tudom megoldani a holnapi problémákat, de nem is akarom.
Most kapcsolódom mindenhez, ami én vagyok. Ez a megváltozott tudatállapot. És
egy olyan energia, sok energia, ami segít abban, hogy holnapi problémám
megoldásra váró feladattá szelídüljön, és képes legyek a legjobbat kihozni
belőle.
Az utóbbi száz évben rengeteg változás történt a kultúránkban a
nőket illetően. A női szerep átalakult. Járhatunk nadrágban, sétálhatunk
egyedül éjszaka az utcákon, dolgozhatunk felsővezetőként,
megválaszthatjuk, ki legyen a párunk, sőt, akár kezdeményezhetünk is.
Ezek mellet a női létnek vannak olyan vonatkozásai, melyek függetlenek
kortól és kultúrától. Sokszínűségeink mellett is vannak hasonlóságok
bennünk, amik összekapcsolnak minket. Női testben élünk, és biológiai
működésünk kihat az életünk többi területére is.
Fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan közeg, ahol tudunk
egymásnak segíteni, együtt lenni, s erőt meríteni magunkból és
egymásból. Egy olyan hely, ahol lehetünk olyanok, amilyenek vagyunk.
Tapasztalatunk szerint más atmoszférája van egy olyan csoportnak, ahol
csak nők gyűlnek össze, mint ahol férfiak is megjelennek. Nem jobb, nem
rosszabb, egyszerűen csak más. Van sok kérdés, érzés, gondolat, amit
szívesebben osztunk meg női körben. Jól esik kilépni a hétköznapi
szerepeinkből, és megtalálni, hogy a szerepek mögött ki is lakik. Nők
között lehetőségünk nyílik arra is, hogy nőiségünkkel- a férfiakkal
való viszony-rendszer nélkül - önmagában foglalkozzunk.
Hát ezért:)
