2019. szeptember 25., szerda

Tánc, Természet, Balaton- Közösségben & Szabadon

Lassan már nyári hagyománnyá érik a Testbe nyitva Balaton-parti elvonulása. Mindig más, mindig klassz és sokat ad. A helyszín ezúttal is meghatározó volt: a természetes és sallangmentes környezet mindannyiunknak segített önazonosan kapcsolódni, befelé figyelni, erőforrásokra bukkanni. Ez történt idén, Szellős Réten :)


A somogyi dombok között, nagy nyugalomban él a Szellős Rét háziasszonya, Livi. A nyugalom nem pihenést és mozdulatlanságot jelent: az egyre népszerűbb kemping és elvonulóhely fenntartása sok munkával jár, ezt pontosan éreztük. Livinek van egy szuper-segítsége, az Édesanyja, akinek nemcsak az almás rétese fantasztikus, de lenyűgöző a nyugalma, gyakorlatiassága és az a józan egyszerűség, amivel a legkülönfélébb helyzeteket kezelte. Ezzel a háttértámogatással nekünk nem volt egyéb dolgunk, mint táplálni magunkat az elénk rakott étellel, pihenéssel, jóleső figyelemmel és kapcsolódásokkal.
 
Mi volt a célunk? Kikapcsolódni, töltődni, és olyan gazdagító tapasztalásokhoz hozzásegíteni Benneteket, amiknek hasznát veszitek a tábor után is. Mint mindig, most is arra törekedtünk, hogy legyenek olyan megéléseitek, felismeréseitek és információitok, melyek segítenek továbblépni, elengedni vagy szintetizálni valamit- kinek mire van éppen szüksége. 

Minden tábor hoz valami újat a módszertanban is. Most úgy éreztük, hogy annyira intenzívek és mélyek voltak a mozgással átélt élmények, hogy szükség van több csatornára a levezetéshez, integráláshoz. Ezért hosszasan rajzoltunk, szimbólumkártyákkal rezonáltunk, és sokat beszélgettünk:)  Többek között azért szeretjük a munkánkat, mert egyszerre jó kint-bent lenni:  gyönyörű kapcsolódásoknak lehettünk tanúi és részesei: megrendítő pillanatoknak, könnyed kapcsolódásoknak- életszerű volt minden, és abszolút önazonos.



Alapvetés, hogy biztonságérzet nélkül nem tudunk hitelesen elindulni befelé- ezért most is kiemelt figyelmet szenteltünk a megtartó kereteknek. Külön beszélgettünk a felelősségvállalásról: mi létrehozunk egy biztonságos teret, használunk egy csodálatosan és tudományosan összerakott módszert, a legjobb tudásunkkal és figyelmünkkel veszünk körbe. Itt el tudsz indulni, de csak Te tudod megtenni az első lépést. Majd a többit. Mi ott vagyunk Veled figyelemmel, szavakkal, érintésekkel, zenével. Kísérőket kapsz az úton, de varázspálcát nem. Ezzel mindannyian tisztában voltunk, és mindenki megtette a maga lépéseit, a saját ritmusában.


A csoporttitok most is védi körünket és történeteinket a nyilvánosság elől. Annyi azonban megosztható, hogy
  • sokat dolgoztunk a központunkkal, a mellkasunkkal, ami felszínre hozta az Anyasággal, Nőiséggel, Szeretői léttel kapcsolatos érzéseinket, viszonyulásainkat;
  • egy társunknak összeállt a kép azzal kapcsolatban, hogy mivel szeretne foglalkozni, és azóta lépéseket is tett a megvalósítására;
  • elindultak kifelé az el nem sírt könnyek;
  • nehéz kinti élethelyzet mellett is átélhető volt itt a létezés könnyedsége;
  • egy gyakorlatban átélhető volt, ahogy a stabilitás minősége korlátozó merevséggé válhat, illetve az, hogy a stabilitás nem mozdulatlanságot jelöl;
  • sokat tanultunk egymástól, nagyon inspiráló volt a csoport önazonos jelenléte mind mozgásban, mind beszélgetésben;
  • fontosak a női körök, fontos hogy különböző élethelyzettel, élettapasztalattal a hátunk mögött támogassuk és gazdagítsuk egymást. Felszabadító, amikor a rivalizálás helyére az együttműködés lép;
  • szeretnénk jobban visszahozni a Természetközeliséget. Még sokszor, sok helyen fontos elmondani, hogy az embert, mint egészet, a Természet részeként érdemes tekinteni. Így a természeti törvények, ciklusok, ritmusok minket is érintenek. Gyógyulni és egészséget fenntartani nehéz lenne enélkül.  
Két elmélyültebb foglalkozás között azért kocsmáztunk is, pihentünk a függőágyakban, vagy leugrottunk a Balatonhoz. Vicces helyzeteket is szült a Természet- például egy viharos éjszakán, amikor a szuperjófej kutyus a társaságunkban kereste a biztonságot, követve minket mosdóba, zuhanyzóba, majd az egyik tipiben találta meg a nyugalmát a lányok között. Rendszeres vendégünk volt egy cica, a jógaterem kellős közepén, vagy éppen a lépcsőn elheveredve- külön tanulmányoztuk a rezzenéstelen nyugalmát a hangosabb zene és tánc idején is:)


Kedves Lányok, Asszonyok, találkozunk jövőre is!
Legyetek jók magatokhoz:)

💚




2019. június 25., kedd

Bőségkosár, avagy mit adhat Neked a táncterápiás tábor?

A honlapunkon csak röviden soroltuk fel, mit tartogat számodra az augusztusi Tánc, Természet, Balaton- Közösségben & Szabadon c. táborunk. Indítunk most egy sorozatot, amiben részletesebben is mesélünk az idei célokról, és arról, hogy mit ad Neked ez a program.

2. rész.

Megismerheted a mozgás- és táncterápiát és élvezheted felszabadító hatásait
Az elmúlt években számtalan fantáziával és tévhittel találkoztunk a mozgás- és táncterápiával kapcsolatban. A tudományos definíciót is megismételjük, de ezúttal egy másik úton is közelítünk a témához.





Mi NEM mozgás- és táncterápia?
A tánc és mozgás stresszcsökkentő, örömhozó, kapcsolatépítő hatásaira sok program épül. Némelyik ezek közül koreografált, strukturált táncot tanít (pl. tangó, társastánc, balett, körtánc), mások a belső impulzusokra, áramlásra hagyatkoznak és szabadabb mozgást engednek (pl. LEMangURIA, 5Ritmus, lélektánc). Ha voltál már ilyen szabadidős programon, ismerheted jótékony hatásaikat. Tapasztalhattad, milyen üdítő csak úgy benne lenni a mozgásban, és egy-egy foglalkozás után jobban érezhetted magad a bőrödben. Így van ez hosszú évszázadok óta: a tánc a legősibb gyógyító művészetek közé tartozik.

Mitől lesz terápia?
Elsősorban attól, hogy a testünk és mozdulataink kifejező- és gyógyítóerejét tudatosan használjuk. Az átélt élményeket nemcsak magunkkal visszük, hanem tudatosítjuk is. Ezzel segítjük, hogy a foglalkozásokon szerzett jó tapasztalatok ne csupán egyszeri élmények legyenek, hanem a felismerések beépüljenek, integrálva legyenek. A tudatosítást támogatják a beszélgetős körök: megosztjuk és kibontjuk a mozgásban, érzékelésben átélt élményeket, és adhatunk egymásnak visszajelzést is. 
Ha terápiára vagy önismereti folyamatra szánod rá magad, akkor vélhetően szeretnél valamin változtatni. Ezért mozgósítjuk az én-erőt, ami támogatja a pozitív változást, és segít megtalálni az egyensúlyt ösztönös törekvéseid, tanult mintáid, és a valóság követelményei között. A testorientált foglalkozások a szavakkal (már) nem elérhető rétegeket,  és az ott rögzült feszültségeket, töréseket, vágyakat érik el. A blokkok ily módon jól oldhatók, a nehéz-testélmények korrigálhatók. Persze ehhez biztonságos térre, elég időre is szükség van- ezért fontos, hogy szakképzett és gyakorlott vezetőket találj. 





Az augusztusi tábor már terápiának számít?
Biztos, hogy lesznek terápiás hatásai. Pusztán az elutazás, az elvonulás megteremti annak lehetőségét, hogy másként kapcsolódj önmagadhoz, mint a hétköznapokban. Az intenzív együttlét és az egymáshoz kapcsolódó foglalkozások biztosan megmozgatnak, elindítanak a lelkedben folyamatokat, vagy éppen segítenek a szintézisben. Az viszont fontos, hogy a terápia mindig hosszabb folyamatot jelent, hiszen a régóta bennünk élő programok átírása folyamatban, gyakorlással történik. A felismerés és a korrekció megszülethet a táborban, de fontos, hogy utána az új programot gyakorold is!

Bőségkosár, avagy mit adhat Neked a táncterápiás tábor?
Biztonságos és elfogadó teret
Felismeréseket és új irányokat
Én-erőt, belső erőforrásokat, kreativitást
Az "elég-jó vagyok" élményét
Önazonosságot
Test-lélek-szellem egységét 
Kifinomultabb érzékelést
Kapcsolódásokat
A közösségi lét örömét
Adok-kapok egyensúlyát
A jelenlét és létezés könnyedségét




Dióhéjban
A Testbe Nyitva mozgás- és táncterápiás foglalkozásokon elfogadó, támogató és szeretetteljes női együttlétet tapasztalunk meg, évről-évre. Megtartó együttlétet, amibe bele tudod engedni magad, és amely lehetővé teszi, hogy a tested és mozdulataid segítségével (vissza)kapcsolódj önazonos személyiségrészeidhez, rátalálj erőforrásaidra és békét köss önmagaddal.

Olvasd el Miért jó ez Neked sorozatunk előző írását is: Újrakapcsolódás, Természetesen. Legközelebb arról írunk, hogyan profitálhat a környezeted is abból, ha velünk tartasz.

 Várunk!





Végül, a gourmanok kedvéért hadd adjuk meg a mozgás- és táncterápia hivatalos definícióját is, ahogy a bevezetőben ígértük:) Szóval, az általunk alkalmazott pszichodinamikus mozgás- és táncterápia (PDMTT)

"Olyan önismereti és pszichoterápiás módszer, amely a testtudati gyakorlatokat, a mozgásimprovizációban, táncban rejlő alkotó és gyógyító lehetőségeket összekapcsolja a pszichoanalitikusan orientált csoportterápia eszközeivel. Egyszerre figyel az egyéni testi-lelki érzések dinamikájára (változásaira, feszültségeire) és a csoportban megszülető testi-lelki érzések változásaira, összefüggéseire (a csoportdinamikára).

A PDMTT alapja a testi érzések felszínre hozása, differenciálása, korrekciója, vagyis a testtudati munka. Testi érzéseink énünk legősibb rétegét képezik. Már 2-3 éves kor alatt, egy túlnyomórészt beszéd előtti életkorban kialakul későbbi személyiségünk “magja” az a testi-érzéki hangulat, ritmus, amelyre ráépülnek énünk későbbi rétegei. A testélményekben rögzült töréseket, szorongásokat, vágyakat olykor nehéz a szavak útján elérni. A PDMTT az érzékelés és a mozgás eszközeivel hozzáférhetővé teszi és lehetőleg korrigálja ezeket az elemi testélményeket. E testélmények alakításával a hozzájuk kötődő öntudatlan érzések, kapcsolati mintázatok is tudatosulhatnak és változhatnak. A PDMTT-ben egyaránt lényeges az egyéni és kapcsolati munka. Az egyszerű mozgásos gyakorlatok kiérzékenyítik saját testi valónk érzékelését és a másokkal való kapcsolatban átélt testérzeteket. A testtudati munkára épül az egyedüli, páros, vagy csoportos mozgásimprovizáció. Az önészlelés, s a kapcsolódások árnyalódása miatt a mozgásimprovizáció igazi alkotássá válik a csoportfolyamat során." 

2019. június 14., péntek

Újrakapcsolódás, Természetesen

A honlapunkon csak röviden soroltuk fel, mit tartogat számodra az augusztusi Tánc, Természet, Balaton- Közösségben & Szabadon c. táborunk. Indítunk most egy sorozatot, amiben részletesebben is mesélünk az idei célokról, és arról, hogy mit ad Neked ez a program.

1. A Természettel harmóniában tölthetsz el négy napot
Kislány koromban gyakran mentünk erdőbe a szüleimmel- akkor különösen, ha feszültebb volt otthon a légkör. A mélyzöld erdőben, vagy ősszel a színes levelek között, de még télen a kopár fák alatt is valahogy mindenki megnyugodott, és egymás piszkálása helyett az avart kezdtük túrni kincsek után kutatva. Mert az erdő mindig ad valamit. Gombát, szamócát, egy szép termést, bársonyos mohát, érdekes bogarat, csigaházat. Csendet és nyugalmat. Letisztult érzéseket és gondolatokat.

Ezt a szokást azóta is tartom. Az erdő és társai, a puha rétek, kemény sziklák, folyó- és állóvizek mindig segítenek rendet tenni belül, feltöltődni és tovább menni. Akár esik, akár süt (azért inkább süssön:)). Biztos Te is tapasztaltad már, ahogy kisimulsz, megnyugszol, egyensúlyt találsz a Természet közelében. Ezek nemcsak szubjektív tapasztalások, tudományos kutatások is igazolják a Természet fontosságát testi-lelki-szellemi jóllétünk karbantartásában.
Az ökológiai szemlélet ma már a pszichológiában és pszichiátriában is teret nyert.  Egyre többen gondolják, hogy a mentális zavarok jelentős részét a mesterséges környezet és az elidegenedés termeli ki. A folyamatos igénybevétel, állandó készenlét és rendelkezésre állás során kitermelt ritmusok, finoman fogalmazva, nincsenek összhangban lényünk struktúrájával és működésével. A saját, természetes bioritmusunkra való odafigyelés, a természetben, növényekkel és állatokkal való szoros kapcsolatban élt élet jelentős pszichológiai védelmet jelent.

A táborban megfigyelheted, hogyan hat Rád Szellős Rét és a Balaton. Érzékelheted a Levegő áramlását, a Nap, a Hold és a Csillagok erősségét és megjelenésük ritmusát. Megfigyelheted a Nappal és az Éjszaka hangjait, illatait, színeit. Élvezheted a Balaton selymes vizét, akár nappal fürdőruhában, akár éjszaka pucéran (vagy bármilyen kombinációban :))

A foglalkozások egy részét a szabadban, másik részét a jógateremben tartjuk. Megfigyelhetjük, melyik tér hogyan hát ránk- és persze próbálunk egyensúlyozni a fekete-öves természetimádók és visszafogottabb társaink között. Egyébként az eddigi táborainkban mindig érdekesen alakult ez a dinamika, és sikerült megtalálni az egyensúlyt a kint-bent között. Tavaly kezdtük a nomád-komfortot, és még pókfóbiás csapattagunk is volt, aki teljesen belelazult a harmónikus közegbe és, tadaaaam, egyszer sem sikított!


Apropó, kint-bent: hagyunk elég időt az alvásra, és választhatsz, hogy a jógateremben vagy sátorban alszol, esetleg kipróbálod, milyen egy függőágyban elszenderedni. Arról sem feledkezünk meg, hogy úgy legyünk jelen a táborban, ahogy a Természetnek is jó. Ebben is segít Szellős Rét: vendéglátóink természetbarát életteret és életmódot alakítottak ki, a kölcsönös tisztelet és odafigyelés jegyében.

Várunk Téged is! Gyere, és éld át velünk az egyszerűséget, letisztultságot, harmóniát. Vigyázat! Lehet, hogy a tábor után is így akarsz majd élni:)

2018. szeptember 4., kedd

Tánc, Természet, Balaton - Közösségben & Szabadon

Most, hogy már hűvösebbek a reggelek és az esték, különösen jól esik töltekezni az idei tábor melegségéből és élményeiből. Révfülöpre hívtunk Benneteket, egy közösségi kertbe táncolni, beszélgetni, együtt lenni, lazulni. Különös volt az idei tábor, hogy miért, azt még mi is fejtegetjük.

 

Az biztos, hogy minden elvonulásnak megvan a varázsa. Jól esik elfordulni a hétköznapoktól, a rutintól, kicsit másként létezni, befelé figyelni illetve megismerni új dolgokat. Idén egy szokatlan helyszínt választottunk. Beleszerettünk a Neked Szabad kertbe. Természetes, nomádkomfort érzést ígért a hely, organikus ételekkel, nyitottsággal, kutyával, elfogadással, nyugalommal. És minden ígéretét betartotta:)
  
Kezdetben kicsit aggódtunk azon, ki hogyan reagál majd a pókokra, a fára szerelt tusolóra, az egyéni komfortzónán túli impulzusokra és arra, hogy mindenki maga után mosogat. A tábor elején beszélgettünk is egy kicsit erről. És lám, a pók-fóbiás táborlakónktól nem hallottunk egyetlen sikítást sem, és mindenki teljes békével belelazult az ismeretlenbe és a szokatlanba. Fantasztikus, hogy mennyi mindent fedezhetünk fel önmagunkról, amikor túllépünk a komfortzónákon. 

Mi, csoportvezetők, tapasztalt sátrazók vagyunk, de nekünk is hozott újat a kert. Például azt, hogy a testtudati-mozgásos gyakorlatokhoz eddig mindig hermetikusan zárható, parkettás tereket választottunk, szilárd falakkal. Itt viszont, a közösségi terünk a kert közepén, kendőkkel leválasztott napsütötte palota volt, ami az aktuális szélerőnek megfelelően változtatta  az alakját. Idén félig homokkal, félig szőnyegekkel borított talajon lépkedtünk, feküdtünk- és ti imádtatok a homokkal játszani. Felesleges volt előzetesen egy kicsit is aggódnunk azon, hogy nem steril a hely, hogy a szél néha meglibbenti a kendőket és esetleg valaki bepillant egy másodpercre. Létrejött közöttünk a kölcsönös figyelem, a bizalom és a biztonság-érzet, amelyben elindulhattunk befelé. És a megtalált érzetek, mozdulatok majd a kihangosított gondolatok, szavakba formált érzések vitték előre a csapatot. Csodaszép pillanatokkal. 


Sokat tanultunk egymástól. Arról, hogy mi történhet, ha a körülmények nem "tökéletesek", mire van igazán szükségünk, és hogyan tudunk együttműködni a minket körbevevő hangokkal, színekkel, formákkal, alakokkal. Szuperjókat játszottunk és "röhögtünk", és ez megfért a mély tisztulással, megérkezésekkel és felismerésekkel. A konkrét történések mindig rejtve maradnak a külvilág előtt, a csoporttitok véd bennünket, de arra van lehetőségünk, hogy a nem-táborozókkal is megosszunk néhány általános felismerést. Mint például:

- Klassz lenne gyakrabban empatizálni saját magunkkal. Elfogadni, hogy egy bizonyos időpontban, élethelyzetben, helyszínen pont arra vagyunk képesek, amire vagyunk:) Ha valami nem megy, akkor nem megy. Lehet ezzel dolgozni, de magunkat ne ostorozzuk, hogy másképp kellene. Más biztos ügyesebb. Könnyebben mozog. Szebben. Csúnyábban. Karakteresebben. Kreatívabban. Mindegy, de másként, nem úgy, ahogy "Én". Mert amit Én csinálok, az biztos nem jó. Nem elég jó. Pedig nem lehet parancsra megnyugodni, lazábbnak lenni, felszólításra elengedni.Valami oka van annak, hogy éppen aktuálisan miért ott tartunk, ahol, és fontos, hogy türelmesek legyünk önmagunkkal, ha változtatni szeretnénk valamin.

- Szabad nekünk "haszontalanságokkal" is időt tölteni. Nem gondolkodni, nem okosakat mondani, nem tervezgetni, nem akarni semmit, csak feküdni a függőágyban, lebegni a vízen, bambulni a tűzbe. Vagy egy férfi szemébe. Csacsogni.

- Hiányzik az életünkből az érintés, ami nem akar semmit. Csak azt üzeni: itt vagyok veled.

- Az egyszerűség felszabadít. A természet közelében az is átélhető, hogy a hétköznapi használati tárgyaink-dolgaink-tevékenységeink nagy részére semmi szükségünk.

- Szükség van női közösségekre: támaszokra és felszabadult huncutságokra. Mint egy spontán esti fürdőzés a Balatonban, akár pucéran, majd egy rögtönzött buli a mólónál:)
 
Továbbra is biztosak vagyunk benne, hogy a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia egy csodálatosan összerakott módszer.  Nagyon biztonságosan és hatásosan lehetett használni a táborban is. Lenyűgöző, ahogy segíti a kapcsolódást önmagunkkal és egymással. Szépen, finoman lehet vele építkezni, megközelíteni probléma-gócokat, és gyógyítani azokat. Miközben átélhető benne a saját-erő, az alkotás, és az, hogy TE találod meg a saját, testhez-álló megoldásaidat.

Köszönjük Kedves Lányok, Asszonyok! Idén nyáron is jó volt Veletek!
Folyt.köv:)


2018. május 4., péntek

Visszatérés a Belső Szabadsághoz. Coaching és szabad mozgás.

Május 12-én egy igazán egyedi programmal várunk Benneteket: Visszatérés a Belső Szabadsághoz c. műhelyünket közösen tartjuk Paizs Dórával, az Anyacsavar trénerével. Coaching & táncterápia egyben:). 


Már megint ez a szabadság:)  
Sokat foglalkozunk mostanában a szabadsággal. Rengeteg érzelem és indulat tapad ehhez a szóhoz, mindent áthat ez a téma: születést, gyereknevelést, hivatást, párkapcsolatot, politikát, a napi rutint. Örök filozófiai-pszichológiai kérdés, hogy mennyire (lehet) szabad az ember, létezik-e szabad akarat, kívül vagy belül kell keresni a szabadságot, illetve milyen mértékben. 

Nyugalom, itt nem fogunk erről hosszasan elmélkedni, bármilyen csábító is engedni a gondolatok szabad áramlásának :)  Mindannyiunknak, így Neked is biztos van élményed a szabadságról:  tudod, mennyire édes, mennyire tud fájni a hiánya, és talán megtapasztaltad a felelősségét is.

Popper Péter előadásában hallottam egyszer, hogy nagy különbség van az akarat és a cselekvés szabadsága között. Akarhatok én bármit: akarhatok most azonnal elutazni a Vörös-tengerhez, akarhatok táncosnő lenni, akarhatok stabil, kiegyensúlyozott, mégis izgalmas életet magamnak- az a kérdés, hogy a testi és belső lehetőségeim képessé tesznek- e engem annak megvalósítására, amit akarok. Az ezoterikus korszellem gyakran nyomaszt azzal, hogy a lehetőségeink végtelenek, teremtőerőnk korlátlan, csak hinni kell meg akarni. Ezek megfontolandó gondolatok, de számomra féligazságok, melyek önismeret és egyfajta józanság nélkül könnyen illúziókba és tévutakra visznek. 

Mire vágysz?
Az izgalmas része a dolognak ott kezdődik, amikor azonosítod a saját vágyaidat. Az önmagadra figyelést, a belső munkát nem lehet ebben a folyamatban megspórolni, nem is érdemes. Bevallom, én nagyon élvezem a belső munkát, és nagyon szabadnak érzem magam az önismereti folyamataimban. Olyan, mint egy játéktér, ahol keresgélhetek, kalandozhatok, megtalálhatom a testhezálló mintákat, az éltető, tápláló erőforrásokat. Megtapasztalhatom a választás és változtatás szabadságát, igeneket és nemeket mondhatok.

Szabadság-élmény testbe töltve
Szabad vagyok, ha megélhetem magam olyannak, amilyen vagyok. Kellenek olyan terek, közegek, én-idők, ahol ez lehetséges. Ahol felszabadulhatsz, rátalálhatsz egy könnyű, nyitott állapotra, áramlásra, melyben minden egyértelmű. Ezt az élményt segít előhívni a mozgás- és táncterápia. Részleteztük már az okait, a lényeg: a tested mindig segít megérezni, mire van igényed, mire vágysz. Koreográfiák és előre begyakorolt lépések helyett egy lebegő figyelmi állapotot hívunk elő, amiben felbukkannak saját vágyaid. Megérezheted, mire vágysz, mire van adott pillanatban igényed. Ezek lehetnek egyszerűek, mondjuk szeretnéd ringatni magad, vagy csendben ülni, vagy ugrálni, esetleg a lábfejedet masszírozni, netán lengedezős virágot játszani. Bármi is legyen ez, ha megérezted, ki is próbálhatod. Megélheted, hogy választhatsz, változtathatsz. Segít ebben a zene, támogat a biztonságos közeg. Az élményt pedig magaddal viszed, újra-és újra keresni fogod, a hétköznapi életedben is.

A vágyak felismerése gyakran apró dolgokkal kezdődik: teát kívánok éppen, vagy kávét? Szeretkezni akarok a férjemmel, vagy csak arra vágyom, hogy megmasszírozzon?


Mire adsz engedélyt?
Oké, és ha már ismerem a vágyaimat, és ezek nem egyeznek a számomra fontos emberek vágyaival? Vagy a megvalósításuk objektív akadályokba ütközik? Akkor azt mondom, a szabadság egy mozgástér is, amit néha szűknek érzünk, és tudjuk tágítani. Hogyan? Hiszen minden helyzetben máshol van a határ...és sokszor ez konfliktussal járhat.

Mi a megoldás?
Univerzálisan alkalmazható receptről nem tudunk. DE: A coaching egy olyan beszélgetés, amelynek folyamán Dóra hatékony kérdésekkel segít, hogy közelebb juss a céljaid eléréséhez. Csoportban több, olykor jobb és komplexebb válaszokat lehet találni egyéni kérdésekre is, és értékes visszajelzéseket kaphatunk egymástól. Bevált gyakorlatokkal találkozhatsz, mások tapasztalatait is megismerve találhatod meg válaszaidat és azokat az eszközöket, melyek segítenek vágyaid megvalósításában.


Páratlan páros
A coaching & szabad mozgás egy önismereti élmény és játéktér, ahol azonosíthatod aktuális igényeidet, vágyaidat. Hallgathatsz másokat és/vagy megoszthatod saját gondolataidat, érzéseidet, tanulhatsz önmagadról, ihletet meríthetsz a többiek tapasztalataiból, és megélheted mind a gondolkodás, mind a mozgás szabadságát. Élményeket, felismeréseket és eszközöket vihetsz magaddal, ami segít majd a hétköznapi életedben is megtalálni a belső szabadságod és az optimális mozgásteret.


Ezen a műhelyen a te perspektívádon lesz a hangsúly: miről szól a belső szabadságod, és hogyan tudod megélni az aktuális élethelyzetedben.

Várunk 2018. május 12-én !


2018. január 23., kedd

Ritmusok a testedben 1.


Amíg kétgyermekes barátnőm fintorogva és pironkodva suttogja halkan a közös nyaraláson, hogy "megbetegedtem",  amíg a kamasz kislány retteg a gondolattól, hogy hamarosan az ő életébe is beköszönt a "havi baj", addig valami nagyon el van csúszva a menstruáció megélése körül.

Missziónkká vált, hogy segítünk a Nőknek közelebb kerülni önmagukhoz. Évekig vittünk mozgás- és táncterápiás csoportokat, önismereti programokat. Mára világossá vált, hogy a táncterápiát fontos erősíteni konkrét információk, tudnivalók átadásával a Női léttel, így a Női biológiával kapcsolatban is.


Ritmusok a női testben c. műhelyünkön (február 3-án, szombaton 10:00-15:00 között Asram Buda  stúdióban) a női ciklus lesz a középpontban, és tabumentes közegben beszélgetünk a ciklusunk és termékenységünk testi-lelki-szellemi vonatkozásairól. Persze nemcsak szövegelünk: a mozgás- és táncterápia jól bevált eszközeivel segítünk kapcsolódni önmagadhoz és rálátni azokra az érzésekre, belső képekre, melyek a nőiségedhez, női testrészeidhez fűződő személyes viszonyodat, történetedet alakítják.

Testünk működésének és ciklikus változásainak ismerete egész életre szóló tudás, és mindannyiunk felelőssége, hogy átadjuk Lányainknak (és Fiainknak is!). Egyszerűen, a maga természetességével és jelentőségével, túlmisztifikálás nélkül.

Mi történik a testedben?


A ciklusunk nemcsak arról szól, hogy havonta egyszer, pár napig tamponnal, betéttel, menstruációs kehellyel gyűjtjük a vért, megszabadulunk tőle, és No-spat szedünk a görcsök ellen. A ciklusunk a termékenységről, befogadásról, elengedésről, átalakulásról szól.

Gyönyörű hangolódások, kapcsolódások és együttműködések eredménye az, hogy hónapról-hónapra megérik, majd útra kel egy (vagy több) petesejt várva a nagy találkozást a hímivarsejtekkel. Ezalatt méhünk puha, befogadó, tápláló réteget épít fel, hátha szeretne beköltözni valaki. Ha még nincs itt a beköltözés ideje, akkor képes lebontani, elengedni puha falait.

Új ciklus kezdődik, petesejt érik, petevezetéken keresztül a méhbe vándorol, várakozik, találkozik a hímivarsejttel és lesznek EGYek, elkezdik közös életüket a puha méhfalba ágyazódva- vagy nem. S ha nem, akkor indul az egész ismét, minden hónapban újabb esélyt adva-kapva arra, hogy gyermeket hozzunk a világra, hosszú évadokon keresztül.

A sorozat főbb szereplőit (hipotalamusz, agyalapi mirigy, petefészkek, méh és a hormonok) a február 3-i műhelyen részletesebben is bemutatjuk.



Miért fontos a termékenységtudat?


Minden Lánynak, Asszonynak ismernie kell termékenysége egyedi folyamatát, jeleit. Hogyan? Megtanítjuk Neked a műhelyen. Nem bonyolult a módszer, odafigyelést és rendszerességet igényel, annak számos pozitív hozadékával. Ha még eddig nem figyeltél oda a ciklusodra, s benne a termékenységed jeleire (testhőmérséklet, méhnyák, méhszáj állapota), akkor kezdd el Te is. Ha szeretnél gyermeket azért. Ha keresed a testhez álló és hormonmentes védekezési módszert, azért.  És még számos okból:

Mert 
  • ha odafigyelsz tested jelzéseire, akkor jobban fogod ismerni, érteni, elfogadni és szeretni azt;
  • ha a testedre figyelsz, egész lénye(ge)dre figyelsz;
  • ha érted, mi történik a testedben, magabiztosabb leszel, kevesebb félelemmel és több felelősségvállalással önmagad irányában. Nem fog zavarba hozni, mit gondolnak, mit mondanak mások azzal kapcsolatban, hogy mi a jó Neked Lányként, Kismamaként, Anyaként, Szeretőként, Nőként.





"Nem tudod leállítani a hullámokat, de megtanulhatsz lovagolni rajtuk"*


A női betegségek nagyon sokszor alakulnak ki azért, mert nem vagyunk összhangban a természetes ritmusunkkal. A testi jelekkel együtt megfigyelheted azt is, milyen hullámzások vannak benned lelki és szellemi síkon. Ismerd meg, hogyan változik a hangulatod, energiaszinted a ciklusaid során: mikor igényelsz több figyelmet, mikor tudsz jobban támogatni, adni, mikor születnek benned könnyebben új ötletek és tervek, és mikor érzel magadban erőt a megvalósításhoz. Érzékelheted, hogy bizonyos napokon inkább befelé van kedved figyelni, kicsit visszahúzódni, míg a ciklusod egy másik szakaszában rendszerint jellemzően "kifelé" vagy aktív. Sokat teszel önmagadért, az egészségedért, amikor megismered természetes ritmusodat, és megtanulod rábízni magad. Amikor teret engedsz az áramlásnak, és törekszel arra, hogy a természetes ritmusod szerint alakítsd tevékenységeidet.

 Gyere!


*Jon-Kabat Zinn:)

2017. október 1., vasárnap

Mennyit érek meg magamnak?


Mindenkinek joga van eldönteni, hogy mennyit ér a személyes fejlődése, jólléte, mennyit ér egy támogató, biztonságos közeg, ahol dolgozhat magán. Ezzel együtt, tudjuk, hogy a lehetőségek nem egyformák, és előfordul, hogy valaki valóban nem tudja kifizetni a részvételi díjat. Ezért is kínáljuk fel a lehetőséget: ha anyagi okokból nem tudsz eljönni hozzánk, jelezd nekünk, és találunk megoldást! 😊 

Az elmúlt hetekben többször kaptunk pénzzel kapcsolatos kérdéseket. Hívei vagyunk a nyílt kommunikációnak, szeretjük boncolgatni a tabutémákat, és úgy véljük, hogy manapság a pénzhez való viszony is idetartozik. Szóval, miért kérünk egy egész napos programért 22.000 Ft-ot?  Először maradjunk a tényeknél.