2018. május 4., péntek

Visszatérés a Belső Szabadsághoz. Coaching és szabad mozgás.

Május 12-én egy igazán egyedi programmal várunk Benneteket: Visszatérés a Belső Szabadsághoz c. műhelyünket közösen tartjuk Paizs Dórával, az Anyacsavar trénerével. Coaching & táncterápia egyben:). 


Már megint ez a szabadság:)  
Sokat foglalkozunk mostanában a szabadsággal. Rengeteg érzelem és indulat tapad ehhez a szóhoz, mindent áthat ez a téma: születést, gyereknevelést, hivatást, párkapcsolatot, politikát, a napi rutint. Örök filozófiai-pszichológiai kérdés, hogy mennyire (lehet) szabad az ember, létezik-e szabad akarat, kívül vagy belül kell keresni a szabadságot, illetve milyen mértékben. 

Nyugalom, itt nem fogunk erről hosszasan elmélkedni, bármilyen csábító is engedni a gondolatok szabad áramlásának :)  Mindannyiunknak, így Neked is biztos van élményed a szabadságról:  tudod, mennyire édes, mennyire tud fájni a hiánya, és talán megtapasztaltad a felelősségét is.

Popper Péter előadásában hallottam egyszer, hogy nagy különbség van az akarat és a cselekvés szabadsága között. Akarhatok én bármit: akarhatok most azonnal elutazni a Vörös-tengerhez, akarhatok táncosnő lenni, akarhatok stabil, kiegyensúlyozott, mégis izgalmas életet magamnak- az a kérdés, hogy a testi és belső lehetőségeim képessé tesznek- e engem annak megvalósítására, amit akarok. Az ezoterikus korszellem gyakran nyomaszt azzal, hogy a lehetőségeink végtelenek, teremtőerőnk korlátlan, csak hinni kell meg akarni. Ezek megfontolandó gondolatok, de számomra féligazságok, melyek önismeret és egyfajta józanság nélkül könnyen illúziókba és tévutakra visznek. 

Mire vágysz?
Az izgalmas része a dolognak ott kezdődik, amikor azonosítod a saját vágyaidat. Az önmagadra figyelést, a belső munkát nem lehet ebben a folyamatban megspórolni, nem is érdemes. Bevallom, én nagyon élvezem a belső munkát, és nagyon szabadnak érzem magam az önismereti folyamataimban. Olyan, mint egy játéktér, ahol keresgélhetek, kalandozhatok, megtalálhatom a testhezálló mintákat, az éltető, tápláló erőforrásokat. Megtapasztalhatom a választás és változtatás szabadságát, igeneket és nemeket mondhatok.

Szabadság-élmény testbe töltve
Szabad vagyok, ha megélhetem magam olyannak, amilyen vagyok. Kellenek olyan terek, közegek, én-idők, ahol ez lehetséges. Ahol felszabadulhatsz, rátalálhatsz egy könnyű, nyitott állapotra, áramlásra, melyben minden egyértelmű. Ezt az élményt segít előhívni a mozgás- és táncterápia. Részleteztük már az okait, a lényeg: a tested mindig segít megérezni, mire van igényed, mire vágysz. Koreográfiák és előre begyakorolt lépések helyett egy lebegő figyelmi állapotot hívunk elő, amiben felbukkannak saját vágyaid. Megérezheted, mire vágysz, mire van adott pillanatban igényed. Ezek lehetnek egyszerűek, mondjuk szeretnéd ringatni magad, vagy csendben ülni, vagy ugrálni, esetleg a lábfejedet masszírozni, netán lengedezős virágot játszani. Bármi is legyen ez, ha megérezted, ki is próbálhatod. Megélheted, hogy választhatsz, változtathatsz. Segít ebben a zene, támogat a biztonságos közeg. Az élményt pedig magaddal viszed, újra-és újra keresni fogod, a hétköznapi életedben is.

A vágyak felismerése gyakran apró dolgokkal kezdődik: teát kívánok éppen, vagy kávét? Szeretkezni akarok a férjemmel, vagy csak arra vágyom, hogy megmasszírozzon?


Mire adsz engedélyt?
Oké, és ha már ismerem a vágyaimat, és ezek nem egyeznek a számomra fontos emberek vágyaival? Vagy a megvalósításuk objektív akadályokba ütközik? Akkor azt mondom, a szabadság egy mozgástér is, amit néha szűknek érzünk, és tudjuk tágítani. Hogyan? Hiszen minden helyzetben máshol van a határ...és sokszor ez konfliktussal járhat.

Mi a megoldás?
Univerzálisan alkalmazható receptről nem tudunk. DE: A coaching egy olyan beszélgetés, amelynek folyamán Dóra hatékony kérdésekkel segít, hogy közelebb juss a céljaid eléréséhez. Csoportban több, olykor jobb és komplexebb válaszokat lehet találni egyéni kérdésekre is, és értékes visszajelzéseket kaphatunk egymástól. Bevált gyakorlatokkal találkozhatsz, mások tapasztalatait is megismerve találhatod meg válaszaidat és azokat az eszközöket, melyek segítenek vágyaid megvalósításában.


Páratlan páros
A coaching & szabad mozgás egy önismereti élmény és játéktér, ahol azonosíthatod aktuális igényeidet, vágyaidat. Hallgathatsz másokat és/vagy megoszthatod saját gondolataidat, érzéseidet, tanulhatsz önmagadról, ihletet meríthetsz a többiek tapasztalataiból, és megélheted mind a gondolkodás, mind a mozgás szabadságát. Élményeket, felismeréseket és eszközöket vihetsz magaddal, ami segít majd a hétköznapi életedben is megtalálni a belső szabadságod és az optimális mozgásteret.


Ezen a műhelyen a te perspektívádon lesz a hangsúly: miről szól a belső szabadságod, és hogyan tudod megélni az aktuális élethelyzetedben.

Várunk 2018. május 12-én !