2015. március 19., csütörtök

Hogyan hat a táncterápia?

Sokszor van igény a programjainkon arra, hogy meséljünk a módszerünkről. Főleg arról szeretnétek tudni, hogy miért és hogyan hat. Na jó, nem mindenkit érdekelnek a részletek, sokan inkább "csak" tapasztalatra vágynak. Mindenesetre, most összefoglalom a lényeget. Ahogy én látom. Azért is, hogy a programokon majd erre a bejegyzésre hivatkozhassunk, és megmaradjon a mozgásra szánt idő:)


A Tiszta lappal? c. írásban is hangsúlyoztuk, hogy személyiségünk, egyéni stílusunk kialakulásában kiemelt fontossággal bír a korai kapcsolatrendszer, az a közeg, ami életünk indulásakor körülvesz minket. Ebben a kapcsolatrendszerben szerezzük első tapasztalatainkat magunkról, a világról, a létezés és kapcsolódás módjairól. A kezdeti kapcsolatokban (újszülöttként, csecsemőként, kisgyerekként) tapasztalt finom testi-érzelmi interakciók, illeszkedések mentén formálódik képességünk saját állapotaink érzékelésére, majd szabályozására. Az ismétlődő interakciók pedig alakítják mintáinkat, sémáinkat. Sémáink elárulják és meghatározzák azt, ahogy jelen tudok lenni egy kapcsolatban, s ahogy a másik jelenlétét érzékelem.

A pszichodinamikus szemléletű mozgás- és táncterápia (PMT) egyrészt ezt a korai élményvilágot,  testbe ágyazott élményeinket, sémáinkat éri el a testi-mozgásos emlékezet mozgósításával. A testi-mozgásos emlékezet, vagyis az implicit memória, tartalmazza nonverbális élményeinket, érzelmeinket, melyek passzív módon, nem tudatos folyamat során íródnak be. Ezek az élmények anélkül befolyásolnak, hogy ezzel tisztában lennénk, és nem akaratlagosan, hanem a beíródás körülményeit utánzó ingerekkel hívhatóak elő.

Táncterápiánk egyik alappillére a testtudati munka. Ennek során a hétköznapokban nem figyelt testi érzeteinkre fókuszálunk, figyeljük testünk valamely állapotát, változásait, mozgását a jelenben. Ahogy nyitva a figyelmünk, érzékeljük és tudatosítjuk azt is, milyen hangulatok, érzések kapcsolódnak az egyes testi érzetekhez, állapotokhoz. A testi-mozgásos folyamat mozgósítja az implicit memóriát, és hozzáférhetővé teszi a nem tudatos, és/vagy tudattalan érzéseinket, emlékeinket. Kulcsfontosságú, hogy a mozgásos és testi élményeknek köszönhetően nemcsak előhívódnak a korai (kapcsolódási) minták, de a csoport itt-és-most terében, jelen idejében, átdolgozódhatnak. Új öntapasztalásra van lehetőség, új kapcsolati működésmódok fejlődhetnek. A csoportfolyamatban átélt új tapasztalások kapcsolódnak, fűződnek egymáshoz és beépülnek személyes működési módunkba. Ezt segíti a testtudati munkára épülő egyéni, páros és csoportos szabad mozgás, mozgásimprovizáció is.

A PMT testtudati gyakorlatai azt is támogatják, hogy erősödjön a kapcsolat önmagunkkal. Nagyon  egyszerű gyakorlatokat képzelj el, pl. figyeld meg a tenyered vonalait, redőit, színeit, majd mozgasd meg az ujjaidat, s figyeld, ahogy mindez változik. Amíg a tenyereddel, a kézfejed jelen idejű mozgásaival vagy elfoglalva, amíg ott a fókuszod, nincsenek idegen gondolatok, hiedelmek a fejedben. Nagyon pihentető tud lenni.

Első tapasztalataink a fogantatásunk, majd megszületésünk után testi érzetek formájában jelentkeznek. Hideg, meleg, sötét, világos, kellemes, fájdalmas, hangos, édes, puha, kemény, lassú, gyors, hirtelen, szűk, etc. Az érzetekhez később társul jelentés a szavak szintjén, eleinte csak azt érezzük, hogy valami történik velünk, amitől vagy jól vagyunk a bőrünkben az adott pillanatban, vagy azt akarjuk, hogy megszűnjön, megváltozzon. A primér testi tapasztalások és azok üzenete a későbbiekben sem veszítik el fontosságukat, de a verbalitás és a racionális gondolkodás erősödésével háttérbe szorulnak. Ha nem vagyunk tudatosak, ott is maradnak, annak ellenére, hogy a legpontosabb jelzéseket önmagunkkal kapcsolatban a testünk adja nekünk. 

Számomra az önismeret azt is jelenti, hogy tudom, mi esik jól nekem, mitől vagyok felszabadult, mitől töltődöm és tudom használni az erőforrásaimat. Testünk nemcsak fontos állapotjelző, hanem örömforrás is. Itt és most nem a szexualitásra gondolok. Hanem arra, amit legjobban a kisgyerekeket figyelve érthetünk meg: amikor elkezdik felfedezni, hogy mi mindenre képes a saját testük. A kéz példájánál maradva, mozgatják ide-oda, játszanak az ujjaikkal, csodálják, ahogy becsukódik, kinyílik, fog, piszkál. Vagy le-föl emelgetik a lábukat, majd direkt letottyannak, felülnek. Szaladnak, ugrálnak, érzik a levegő vagy víz elevenségét, mozgását a bőrükön. Élvezik az elemi, egyszerű mozgást. Azt, hogy léteznek, hogy képesek mozgatni, hatni. Megtapasztalják a belülről fakadó, önmagáért való örömöt. Ahogy telik az életünk, egyre kevesebbszer adjuk meg magunknak ezt az egyszerű örömöt. Pedig a hiánya érezhető. 
 
A PMT-ben mind a testtudati munka, mind az alkotás során átélhető a játék, a kísérletezés öröme is. Mindehhez nagyon sokat ad, hogy a folyamat csoportos térben zajlik. A csoporttagok  a maguk jelenlétével, személyes történetével, élményvilágával, dinamikájával és megoldásaival kapcsolódnak, hatnak egymásra és segítik egymás folyamatait.